Megítélés kérdése, hogy sportember vagyok-e, mondhatom-e magamra vagy sem. 5 éves voltam, a szüleim az óvodai csoporttal „tanuljon meg a gyerek úszni” felkiáltással elküldtek a dunaújvárosi uszodába. A víz hideg volt, némely edző kimondottan barátságtalan és a mai napig emlékszem a neonfényekre, melyek retinát sértően gondoskodtak az „ideális” fényviszonyokról. A tanulást gyerekversenyek követték, ahol már meg-megvillant a tehetségem, így sportiskola és úszópályafutás következtek. Visszafogott lelkesedésem a 6. osztályig tartott, a napi két edzés, a hétvégi versenyek és a 6 hetes nyári edzőtábor nem az volt, amiről gyerekként álmodtam. Az úszás után 2 év könnyűbúvár karrier volt porondon, ahol remekül kamatoztathattam a sok éves úszásból adódó erőnlétet, technikát, végre nagy erőfeszítések nélkül állhattam dobogóra és az edzések is remek hangulatban teltek. Fellélegeztem.
Középiskolába egy kis faluba kerültem, így sportlétesítmények hiányában a helyi vendéglátóipari egység és az általa biztosított darts, csocsó és biliárd határozták meg a 4 gimnáziumi évet. Búcsút vehettem a sportos formámtól, alak és erőnlét szempontjából egyaránt…..
A főiskolai évek sem teltek másképpen. Előadások, vizsgák, sörözős esték…
1999-ben aztán dolgozni kezdtem egy multinál. A cég egészségtudatos humánpolitikájának köszönhetően egy vállalati rendezvényen újra vízbe szállhattam. Régi és új élmény, emlékek és a siker íze...újra, megint, végre...
Vérszemet kaptam, 16 éve újra ott vagyok az uszodák világában, szenior úszóként, úszóedzőként, a sport nagyköveteként.
De a gondolat, az érzés, amit meg szeretnék osztani Veled, nem az úszásról szól. 2 gyermekes, egyedülálló anyaként újra kellett gombolnom a nadrágot…
A lakóhelyemen nincs uszoda, a feszes napirendbe pedig nem fér bele a hosszabb utazás. Az érzés, a nem múló igény, hogy a munka általi szellemi terhelést a fizikai egészítse ki, folyamatosan jelen volt és jelen van az életemben. Megoldást akartam találni és a futás tűnt a leginkább alkalmasnak, hiszen futni a lakóház körül is lehet, pénzbe nem kerül és a táv, a ráfordított idő rendkívül rugalmasan alakítható.
Hogy az élet változatosabb legyen, az esős napokra otthoni tornát iktattam be. A gyerekek fektetése után a rendrakás jó bemelegítésnek tűnt, lefekvés előtt 30-40 perc könnyű súlyzós, popsiformáló és hasizom erősítő feladatsor járt a Dr.House vagy a Sex és New York akárhanyadik része helyett.
A nap során felgyülemlett stressz vagy bosszúság izzadtság formájában távozott belőlem és helyére lelki nyugalom és kellemes fizikai fáradtság került. Ha kérdezik, hogy van erőd este 10-kor megmozdulni, mindig elmondom, hogy a testmozgás, a sport nem elvesz, sokkal inkább ad. Az elhatározásig el kell jutni, de ha megtapasztalod, hogy utána „kicseréltek”, később már csak arra kell figyelned, nehogy megszállott légy...
Azt hiszem csapongok, de nézd el nekem, olyan sok dolgot szeretnék Veled megosztani…A vezérgondolat, amiért billentyűt ragadtam, az az egyszemélyes kampányom az aktív élet és a vele járó boldogság és elégedettség érzés mellett. Nem tudok annyit úszni, amennyit úsznék, de elkezdtem a futást, a tornát, aztán megismerkedtem a hegyek világával, elmentem túrasízni, vettem egy mountain bike-ot és kipróbáltam magamat egy triatlon versenyen. Mindegyik sportágnak, tevékenységnek megláttam a szépségét, ki tudtam venni belőle valamit, ami én vagyok, ami az enyém. Mint egy étlap, ahonnan kedvem és étvágyam szerint válogathatok. De ahogy az evés az életünk része, úgy hiszem, hogy a sport, a mozgás is eledel a testnek és ami fontosabb, a léleknek, a szellemnek egyaránt…
Készítsd el Te is a saját étlapodat, legyen benne ami boldogít, ami próbára tesz, ami kihívást jelent, aminek buli faktora van, a lista lehet rövid vagy terjengős, a színeket, a palettát Te válogatod össze, a szád íze szerint. Idővel jöhetnek új fogások, desszertek.
Minden falat ízleni fog, mert mindegyikben ott leszel Te magad és a plusz energiák, melyeket a sportmenüből meríthetsz.
Kezdd kicsiben, de kezdd ma!
