Úgy terveztem, hogy mindig valami újjal és izgalmassal rukkolok elő és remélem senkit nem untatok 
azzal, ha pár gondolat erejéig még a túrasí témánál maradok. Meséltem páraknak arról, hogy mostanság ennek a sportnak hódolok és kíváncsi, érdeklődő tekintetek meredtek rám, kérdések özöne fogadott. Néhányan máris kedvet kaptak és mihamarabb szeretnék kipróbálni a sportágat. Most azokkal osztom meg egy élményemet, akik szintén kíváncsiak és már alig várják, hogy átéljék a sportág adta örömöket.
Mély szakmai ismereteket nem tudok, így nem is szeretnék a témában megosztani, de a sportboltok vagy kölcsönzők személyzete minden bizonnyal készséggel segít a felszerelések arzenáljában való eligazodásban. Külön, erre a célra készült ruházat is elérhető, felfelé a könnyű, tollal töltött kabát és egy vékony kesztyű viselete praktikus, a hátizsákba pedig érdemes sapkát, vastagabb kesztyűt és egy pulóvert vagy kabátot magunkkal vinni. Az első alkalmakra a túrasí kölcsönzést javasolnám (a komplett felszerelés €1000 körül mozog), bár kétségem nem fér hozzá, aki egyszer kipróbálja, szerelmese lesz.
Utolsó túrámra gondterhelten, feladatok terhe alatt indultam el. Az időjárás sem volt ideális, havaseső szitált, a völgyet köd borította, magam sem tudtam, jó ötlet-e nekivágni a meredek hegyoldalnak. Nem hagytam a gondolataimnak, hogy az amúgy sem egyszerű helyzetet tovább bonyolítsák, felcsatoltam és elindultam az úton. Aztán újra hangosan kattogtak a fejemben a függőben lévő feladatok, a határidős munkák, a mosatlan ruha ténye és már-már megbántam, hogy nem a számítógép és a háztartás mellett döntöttem. Nagyjából tíz perc elteltével kiértem a faluból és fehérbe burkolózott tájba csöppentem. Az orromig sem láttam a sűrű ködtől, mindent vastag hó borított, lihegni, fáradni kezdtem. Az otthontól való távolság egyre nőtt és ezzel arányosan törpültek el a problémák, a nehézségek is. Egyszerre megszűntek az aggodalmaskodó gondolatok és helyükre friss hegyi levegő és a boldogság érzése költöztek. A fordulat tényleg 180 fokos volt és a pillanatok töredéke alatt játszódott le. Ettől a ponttól vidáman meneteltem tovább a túrasí felszerelésemben és hálás voltam a napért, a lehetőségért, hogy újra ott lehetek és hogy kirángattam magamat a mókuskerékből. A magasság emelkedésével a település házai egyre kisebbek lettek és a napi gondjaim is eltörpültek. Az éreztem, hogy visszatértem az élet nevű játékba és nagyon élvezem…
Eszembe jutottatok ti, akik talán egyszer e sorokat olvassátok és belőle(m) erőt merítetek. Amikor egyszerűen túl sok a teendő, a feladat, a probléma és úgy érzed, felőrölnek a mindennapok, akkor keress egy helyet a világban, a házadtól, lakásodtól picit távolabb, éppen olyan távolságban, ahol már igazán mélyet tudsz lélegezni és kiszabadíthatod magad a tennivalók fogságából. Tedd meg az utat gyalog, kocogva, futva, biciklin vagy lóháton, elegendő hó esetén sível a lábadon, teljesen mindegy hogyan és mivel, csak indulj el! Át fogod élni a szabadság élményét és fel fogsz töltődni energiákkal, melyek majd új gondolatokhoz és megoldásokhoz vezetnek el. Újult erővel fogsz hazatérni és egy más lendülettel végzed majd a teendőket.
A sport mindig többet ad, mint amennyit elvesz. Minél fáradtabbnak érzed magad, annál inkább indul neki, mert csodát fog tenni veled. Velem megtörtént. Én átéltem. Nem pszichológushoz járok, egyszerűen csak felmegyek a hegyre.
Bátrak, próbáljátok ki ti is!
