„Ez komoly?”-kérdezhetnénk. A hír igaz, lesz átúszás 2017. szeptember 2-án. A következő hétre vegyünk ki szabadságot, és igyunk egy adag fertőtlenítőszert.
Megvan az első Duna átúszás időpontja és helyszíne. A szervező a Budapest Urban Games (BUG), melynek hivatalos nagykövete Kiss Gergő olimpiai bajnok vízilabdázó. Talán az úszásra ő nem vállalkozik, de biztosan lesz néhány bátor és elszánt versenyző, aki nekivág a nagyjából 330 méteres távnak. A helyszín a pesti alsó rakpart, a Szabadság-híd lába és a Műegyetem között lesz. A hídtól indul a mezőny és csak egyenesen kell úszni, a sodrás pedig elvisz mindenkit az egyetemig. A folyó a próbaúszás alkalmával megfelelő és ajánlott minősítést kapott, remélhetőleg ez az eseményig így marad.
Néhány tipp az eredményes felkészüléshez és versenyzéshez:
- Extrém sport = akadályúszás. A nyílt vízen bármi megtörténhet, úszás közben maradjunk higgadtak. Uszadékfa, kisebb-nagyobb darabok keresztezhetik utunkat és garantáltan vizesek leszünk.
- Fürdősapka kötelező és füldugót is használjunk, még véletlen se igyunk a vízbe.
- A sodrásból kifolyólag a célt másképpen szükséges meghatároznunk. Törekedj arra, hogy egyenesen ússz és a táv ⅔-ánál már figyeld a célterületet. Adhatsz bele apait-anyait, hiszen a teljes táv úgy 400 méter. Ne feledd: egyszerűbb a sodrással felülről megközelíteni a célt, mint sodrással szemben úszni.
- Kiérkezéskor ne lepődj meg semmin, ha furcsán néznek ránk. Bármi, de tényleg bármi „ránkakadhat”.
- Az örvények nem életveszélyesek, az úszásban nem okoznak nehézséget.
- Legalább egy erős közepes úszástudással rendelkezzünk és a félelmeinket hagyjuk otthon.
Összességében jó bulinak tűnik és ha partot értünk, elmondhatjuk: férfimunka volt.
BREAKING:
A Funlife megálmodója, ügyvezetője megnyerte az első Duna átúszást, a férfiak mezőnyében senki nem volt gyorsabb nála. Ujhelyi Botond, gratulálunk!
Vissza